Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Edzésterveim
Edzésterveim : Adriané

Adriané

szami744  2010.06.05. 19:26


Adriané
2002-es oldenburgi kanca
díjugratás / profi

HETI EDZÉSPROGRAM
Hétfő:
könnyű edzés
Kedd: futószár és edzés
Szerda: pihenőnap
Csütörtök: terep
Péntek: futószár és edzés
Szombat: könnyű edzés
Vasárnap: pihenőnap


EDZÉS ELŐTT: Bemegyek az istállóba. Lovaim nyerítve fogadnak. Első dolgom, hogy mindegyikükhöz odamegyek és megsimogatom az orrukat, majd kapnak egy kockacukrot. Mivel már kaptak reggelit, így rögtön bemegyek Adriané boxába. Odajön és hozzámbújik. Megsimogatom selymes nyakát és rácsatolom a kötőfékére a vezetőszárat. Tudja, hogy ma edzeni megyünk, így szépen sétál mellettem. Kikötöm a csutakoló helyre. Alaposan lecsutakolom, majd egy tiszta ruhával is áttörlöm a szőrét, hogy csillogjon. Kifésülöm a sörényét és a farkát, befonom a sörényét. Kikaparom a patáit és ellenőrzöm, hogy nem szorult-e kő a patkói alá. Ellenőrzöm a lábain az inakat és felteszem az ín- és bokavédőket. Ezután felnyergelem, felkantározom és mindent újra ellenőrzök. Mivel minden rendben van, így indulhatunk is a melegítőpálya felé.


HÉTFŐ, SZOMBAT: A melegítőpályán meghúzom a hevedert, lehúzom a kengyeleket és felszállok. Adriané nyakára engedem a szárakat és elindítom lépésben. Közben hagyom körülnézni. 5 perc után kezet váltunk, közben felveszem a szárakat. Erre a kézre is megyünk 5 percet, majd elindítom ügetésben. 5-5 kört megyünk mindkét kézre, majd lépésre fogom. Csinálunk pár kiskört, majd nagykörre viszem. Újra elindítom ügetésben. Adriané ma nagyon élénk. Szívesen dolgozik. Nagykörön is megyünk mindkét kézre 5-5 kört, majd lépésre fogom. Szólok a segítőimnek, hogy csináljanak egy cavalettit a hosszúfal mentén, az ugrófolyosó elején. Adriané lépés közben figyeli, ahogy megcsinálják a cavalettit. Ezután elindítom ügetésben. Az első körön elmegyünk az ugrófolyosó mellett. A második körön viszont már átmegyünk a cavalettin. Ezt még 3-szor megcsináljuk erre a kézre, majd a másik kézre is megcsináljuk 4-szer. Ezután nagykörre viszem, közben szólok, hogy a cavaletti után állítsanak fel egy X-et. Majd nagykörön vágtába ugrasztom Adrianét. Lendületes és hosszú vágtája van. 3-3 kört megyünk mindkét kézre, majd ügetésre fogom. Átmegyünk a cavalettin, majd megugorjuk az X-et. Ezután hagyom vágtába ugrani és megdicsérem. Még kétszer megyünk át, majd a másik kézen is átmegyünk 3-szor. Nagyon megdicsérem, majd megint nagykörre viszem. Most egy meredeket állítanak az X mögé. Most már vágtában megyünk át a cavalettin. Szépen átviszi az X-et és a meredekkel sincs gond. Megpaskolom a nyakát és ügetésre fogom. Most egy oxer és egy palánkot tesznek a meredek mögé és a cavalettit szétszedik. Így az első akadály az X. Ügetésben megyünk az X-re. Szépen átugorja, majd vágtába ugrik. A meredeket és az oxert is szépen átviszi. A palánkot is átviszi egy nagy ugrással, mivel nem szeret ütni és tudja, hogy ez a legkönnyebben leverhető akadály. Megpaskolom a nyakát és még kétszer átmegyünk. Majd a lovarda másik oldalára is felállítják ezeket az akadályokat és a másik kézre is átvisszük 3-szor. Ezután nagyon megdicsérem. Ügetésre fogom. Egy kicsit engedek a szárakon. 5 perc után lépésre fogom. Meglazítom a hevedert, leengedem a nyakára a szárakat és leléptetem. 15 perc után megállítom, leszállok, felhúzom a kengyeleket és visszamegyünk a csutakoló helyre.


KEDD, PÉNTEK: A melegítőpályán van az egyik futószár, így bemelegítésként egy kicsit futószárazom. Leveszem a szárakat és a zablához csatolom a futószárat. A hevedert egy kicsit jobban meghúzom, majd nagykörre engedem. Adriané - mint mindig - körülnéz. 5 percet megy mindkét kézre lépésben. Majd jelzésre ügetni kezd. Szépen behajlítja a nyakát és a belső fülét felém fordítja. 5 kör után jelzést kap egy kis lépésre, majd középre hívom. Átcsatolom a másik oldalra a futószárat, majd megint jelzést kap az ügetésre. Most is rám figyel, így újabb 5 kör után megint tartunk egy kis lépéspihenőt. Majd jelzést kap a vágtára. Mindekét kézre megy két kört, majd újra a kör közepére hívom. Lecsatolom a futószárat és visszacsatolom a szárakat. Majd a lovard széléhez vezetem és a helyére teszem a futószárat. Majd visszavezetem a lovarda közepére. Leengedem a kengyeleket és nyeregbe szállok. Mivel a hevedert már meghúztam, így azon már nem igazítok. Elindítom lépésben Adrianét. Majd egy kör után felveszem a szárakat. Szárra állítom, majd elindítom ügetésben. Átmegyünk a cavalettin. Nem érinti a rudakat, ezért megpaskolom a nyakát. Még kétszer átmegyünk és mindkétszer megdicsérem. Majd egy kis X-en gyakorlunk tovább. Ügetésben megyünk az akadály felé. Szépen átugorja, és vágtába ugrik. Pár métert hagyom vágtázni, majd ügetésre fogom és megpaskolom a nyakát. Ezen is kétszer megyünk át. Mindkétszer megdicsérem. Majd egy alacsony meredeket, oxert és palánkot is átugratunk 1x. Megint megpaskolom a nyakát és tartunk egy 6 perces lépéspihenőt, majd elindulunk a pályára.
A pálya akadályai:
oxer
meredek
kettes kombináció (meredek, meredek vízzel; 1 vágtaugrás)
palánk
részeg oxer
kerítés
vizestálcás meredek
kőfal
vizesárok (2,5 m)
hármas kombináció ( meredek, oxer, meredek; 2-1 vágtaugrás)
meredek
triple bar
vizestálcás oxer
meredek
Adrianéval ügetésben megyünk a pályára. Ott megállítom, hátraléptetem és vágtába ugrasztom. Teszünk egy kisebb kört, majd az első oxer felé irányítom. Ma jó formában van, és ezeket az akadályokat már jól ismeri, így minden gond nélkül ugorja át az akadályokat. A kettes kombinációt is jól megoldjuk. A részeg oxernél egy kicsit megnézi magának az akadályt, de a jelzésemre szinte átrepül az akadály felett. A vizesárkot is nagy tapasztalattal ugratjuk át. Adriané minden egyes ugrásnál figyel rám és koncentrál. A pálya háromnegyed részét már hibátlanul teljesítettük, és most következik az utolsó néhány akadály. Ilyenkor automatikusan felgyorsul, hiszen az idő is számít, de az utolsó akadály előtt egy kicsit megcsúszik és megijed. A szárakkal korrigálom, megsimogatom a nyakát, hogy megnyugodjon, de az oxert még így is leverjük. Az utolsó akadály után lépésre fogom és nagyon megdicsérem. Elég gyorsan veszi a levegőt, ezért nem ugrunk többet. Lépésben visszamegyünk a melegítőpályára. Meglazítom a hevedert, leengedem a nyakára a szárakat és leléptetem. 15 perc után megállítom, leszállok, felhúzom a kengyeleket és visszamegyünk a csutakoló helyre.


CSÜTÖRTÖK: A melegítőpályán meghúzom a levedert, lehúzom a kengyeleket és felszállok. Leengedem a nyakára a szárakat és elindítom lépésben. Közben megnézem, hogy nem sántít-e. 5 perc után felveszem a szárakat, kimegyünk a pályáról és elindulunk az egyik erdei ösvényen. Adriané szerencsére nem ijedős, így amikor felrepül egy madár, meg sem rezzen. De persze megdicsérem ezért. 10 perc után elindítom ügetésben. Jó 20 percet megyünk, majd kiérünk egy nagy rétre. Itt lépésre fogom Adrainé-t. Kétszer körbemegyünk a réten. Közben hagyom, hogy néha megálljon legelni. Majd visszamegyünk az ösvényhez. A rét túloldalán van az ösvény folytatása. Vágtába ugrasztom Adriané-t, majd fokozatosan gyorsítom. Adriané nagy termetű és gyors ló. Imádja a gyors tempót. Végig galoppozunk a mező szélén, majd az ösvénynél vágtára fogom. Ezen az ösvényen van pár alacsony farönk, ezért jöttünk erre. Nyugodtan vágtázik. Közben fülel. Várja az akadályokat, a feladatot. Az első akadály egy kisebb kidőlt fatörzs. Adrianá szépen átugorja. Megdicsérem és megyünk tovább. A következő egy bokor. Ezt is szépen átviszi. Majd jön egy kissebb árok. Nagyon szépen átrepül az árok felett. Nagyon megdicsérem. Aztán elénk kerül egy magasabb farönk. Egy kicsit gyorsabban megyünk az akadályra, mint eddig, és szépen át is viszi. Ezután is nagyon megdicsérem. Most jön a patak. Elég széles, de Adriané már ismeri ezt is. A patak előtt gyorsabb iramra vált és hatalmas lendületet vesz. Átrepülünk az akadály felett és egyik lába sem ér a vízbe. Nagyon megdicsérem. Az út további részét nagyrészt ügetésben tesszük meg. Az istállóktól 10 percnyire lépésre fogom. Mikor megérkezünk, bemegyünk a melegítőpályára. Ott a nyakára engedem a szárakat, meglazítom a hevedert és még 5 percet megyünk lépésben. Majd megállítom, leszállok, felhúzom a kengyeleket és visszamegyünk a csutakoló helyre.


SZERDA, VASÁRNAP: Ezt a két napot minden lovam legeléssel és pihenéssel tölti. Adriané is megérdemli a pihenést az egész napos munka után. Reggeltől estig kint vannak a legelőn, ha jó idő van. Ha rossza az idő, akkor bent vannak az istállóban, de ilyenkor mindig van előttük széna.

EDZÉS UTÁN: Kikötöm. Leszerszámozom, ellenőrzöm a lábain az inakat. Slaggal lemosom a lábait és ha nagyon jó idő van, akkor megfürdetem. Ha megfürdettem, tajtékvonóval levonom róla a vizet. Teszek rá egy lótakarót, befáslizom a lábait, rácsatolom a kötőfékére a vezetőszárat és elindulunk szokásos erdei sétánkra. Adriané nagyon nyugodt ló, legalábbis azzal szemben, akit szeret. Nagyon szeretem ezeket a sétákat, mert együtt lehetek Adrianéval, nyugodt a környezet és nem hatol ide a város zaja. Egy jó nagy kör után megyünk csak vissza az istállókhoz. Leveszem róla a lótakarót és a fáslikat. Megkérem az egyik lovászt, hogy vezesse egy kicsit Adrianét, hogy sántít-e. Mivel minden rendben van, ezért teszek rá egy lótakarót, megint befáslizom a lábait és kiengedem a legelőre. A kancák nyertíve fogadják. És játszani kezdenek. Egy ideig elnézem őket, majd visszamegyek az istállóba. Mindent elpakolok, leápolom a szerszámokat és segítek a lovászoknak. Sötétedés előtt beengedem a lovakat. Mindegyikükhöz bemegyek és adok nekik egy kockacukrot. Adriané-nál egy kicsit többet időzök, hiszen hozzá jöttem be utoljára. Ő is megkapja a cukrot, majd lefekszik. Melléülök és megsimogatom  a nyakát. Pár perc múlva adok egy puszit az orrára, majd hazamegyek.

szami744 & Adriané
Ne másold le!!! Az edzéstervben minden saját ötlet!!!

 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros